Elképesztőnek tartom, hogy Kurucz Gyula a Hitel című folyóiratban a kulturális külpolitikáról, mint nemzetpropagandáról ír, úgy hogy évekig igazgatta a stuttgarti, illetve berlini magyar kulturális intézeteket, ahol elvárható lett volna, hogy eljusson hozzá az információ, miszerint a nemzetpropaganda enyhén kiment a divatból!

Ilyet mondani, sőt írni egy olyan országban szerzett tapasztalatok után, aki kulturális külpolitikáját tudatosan használta, hogy a normalitás értékeinek közvetítésével helyreállítsa nemzetközi megítélését, több mint megdöbbentő.

A címadás azt sugallja, hogy a stuttgarti intézet zárt ajtók mellett működött és kerülte a párbeszédet a németekkel, vagy a helyi magyar közönség szórakoztatásában merült ki feladata. Érdekes, mert pont Stuttgartban van a nemzetközi kapcsolatok intézete (Institut für Auslandbeziehungen, ifa), amelynek könyvtára telistele a politikaterületről szóló munkákkal. Ott le van írva, mindaz, ami ezek szerint élőben nem tűnt fel, hogy a kulturális külpolitika nem egyirányú utca, hanem minimum kettő, de ha lehet inkább több. Ilyen szavak, mint a párbeszéd, csere sűrűn fordulnak elő a német kulturális külpolitikáról szóló dokumentumokban és még, ha néhol csak a retorika szintjén maradnak, akkor se beszéljünk már nemzetpropagandáról! Ami ennél is rosszabb, hogy ez a cikk németül is megjelent és igen ez is kultúraközvetítés, azt közvetíti, hogy mit sikerült megérteni, befogadni, elmélyülni… 

A diplomácia, így a kulturális is ennél azért burkoltabb műfaj. Még ha a nemzeti érdek szolgálatába állítjuk is a kultúrát, akkor sem ordítva. Manapság minden ország azon fáradozik, hogy leplezze egyoldalú prezentációs szándékát a béke és a kölcsönös megértés hangoztatásával (soft power).

A  kulturális stratégia tehát a továbbiakra nézve az lenne, hogy a kampányszerűen említett nagy nevek magyarságát a propaganda központ hathatós segítségével tudatosítjuk világszerte. Jól kifundált stratégiának hangzik és érinti többek közt a “magyar Hollywood történetét és jelentőségét és a magyar származású filmsztárok propagandáját”.

Amúgy Goebbels Hollywood nagy imádója volt, de a kultúráról a fegyvere jutott eszébe.