LIFE

Street art

“Isn’t it time we woke up to the fact that modern marketing is dead, that postmodern marketing is extant and that despite 50 years of a head start, the hare of marketing science is about to be overtaken by the artisitic marketing tortoise? Way to go!” (Stephen Brown, ‘Art of Science? Fifty Years of Marketing Debate’ in Journal of Marketing Management 1996, 12, p. 262)

 

 

Erről a HP és a londoni Nemzeti Galéria “The Grand Tour” című kampánya jut az eszembe, ami egy jó példája annak, mi történhet, ha a technológia, a  múzeum politika, a csr és a közösségfejlesztés találkozik.

Just for show

Egyrészt szerintem jó, hogy lesz Budapesten a kortárs előadóművészeteket bemutató platform, amely pont egy korábbi bejegyzés üzenetének gyakorlati megvalósulása. 

Azonban most keddig azon kell gondolkodnom mit mondjak el a magyar kulturális politikáról egy egyetemi workshoppon. Szerintem nem strukturális kérdésekkel foglalkozom majd, az le van írva itt, hanem néhány, az emúlt pár év leginkább meghatározó, vagy legalábbis számomra emlékezetes történésén keresztül igyekszem majd megvilágítani, hogy mi a helyzet. 

Először is azt biztos elmondom, hogy állunk közpolitikai dokumentumok terén, hirtelen hármat tudnék összeszámolni (Bozóki-féle szabadságos, Hiller-féle modernizációs, Pröhle-féle nemzetközis). 

Kitérek majd a társadalmi diskurzus milyenségére, illetve annak a téma kürüli hiányára. Itt például meg tudom említeni a Bartók-összkiadás körül kibontakozott vitát. Itt inkább a szakmai féltékenység megnyilvánulásáról lehetett szó, mégis az említett vádak (?) (esélyegyenlőtlenség, érdekcsoportok, belterjesség, normatív támogatás) érintik az NKA működési mechanizmusát. A társadalmi párbeszéddel kapcsolatban még említhetem a Terror Házát, vagy a Kertész-recepciót, bár utóbbit paradox módon inkább az Ektomorf metálegyüttessel gondolnám szóba hozni. Kertésznél már közhely, de az EKtomorffal is hasonló a helyzet, a külföldi siker meghozta a hazai elismertséget.

Ha már a múlttal való viszonynál tartunk persze nem engedhetem el a fülem mellett, a mitugrász holland kulturális attasé megnyilvánulásait sem. Ő egyrészt jogosan rámutat a politikai provincializmusra és a befelé-fordultság és a művészeti minőség kapcsolatára, másrészt hasonlítgat, amely szemlélet sok szempontból hasznos lehet.

Az intézményrendszerre nem lehet más a példám mint az új kulturális bevásárlóközpontunk hatása a kis, független kortárs művészetekkel folglakozó terem nélküli társulatok és társulatok nélküli termek helyzetére. Erről legutóbb érdemben egy, a holland és a magyar kulturális poltikát vitató konferencián volt szó.  Itt említem majd azt a kutatást is, amely most zajlik a a magyar kulturális intézményendszer kommunikációs stratégiájáról. Ez részben lefedi a kulturális örökség megörzése és a kortárs kreativitás kapcsolatának témakörét is.

Egyenlőre ennyi jut eszembe, a végén persze promótálom Pécset és lejátszom a Maestrot.